Adat Munkacsoport

Megalakulás: 2019. június 12.

A csoport célkitűzései:

  • Az adatpiaccal, ezen belül elsősorban az adatvezérelt hirdetési piac kínálati és keresleti oldalával, technológiai megoldásokkal és ajánlásokkal, szabályozással kapcsolatos ismeretek bővítése a piac és a szereplők számára.
  • Információk gyűjtése és megosztása az alkalmazott eszközökről, szabványokról, szolgáltatókról, infóestek és bemutatók szervezése az ügyfeleknek, junioroknak és szabályozó testületeknek, annak érdekében, hogy ezt az önmagában egyre terebélyesebbé váló területet fejlődésében gyorsítsa.

Publikációk, interjúk:

Események:

Vezető: Szutor Ferenc (DataMe)

Szutor Ferenc 1997 és 2000 között  webfejlesztőként, projektvezetőként kezdte pályáját az Argo Rt.-nél és az Option Kft.-nél. 2000 és 2004 között a Netrix Internet Kft. társtulajdonosa lett, a cégben projekmenedzserként dolgozott. 2005 és 2010 között az Orgament Rendezvényszervező Kft. társtulajdonosa és ügyvezetője volt.

2000 óta tagja a Prím, majd az Adverticum csapatának, ahol kezdetben designerként és projektmenedzserként, később pedig az online üzletág igazgatójaként dolgozott. 2005-től kereskedelmi és ügyfélkapcsolati igazgatóként vett részt a cég életében, majd 2013-tól az Adverticum Zrt. vezérigazgató-helyettese lett. Tanulmányait a Budapesti Műszaki Főiskolán, illetve a Budapesti Kommunikációs Főiskolán végezte. 2012 óta az IAB elnökségi tagja.

A munkacsoport tagjai:

  • Balogh Tamás (ATSG)
  • Balsai Balázs (SalesWorks)
  • Bognár Fruzsina (Havas Média)
  • Borsai Ágnes (Decathlon)
  • Fábián Sándor (Centrál Média)
  • Ifj. Faludi Gábor (Szecskay Ügyvédi Iroda)
  • Greifenstein Jakab (Publicis Groupe Hungary)
  • Hirth Levente (Y-shift Kft.)
  • Kassitzky Attila (Dot Creative)
  • Keller Anikó (Szecskay Ügyvédi Iroda)
  • Kiss Péter (Y-shift Kft.)
  • Láng Zoltán (Ads Interactive)
  • Marosi Márton (HVG)
  • Nagy Barnabás (Barion)
  • Osipovich Marianna (Dentsu)
  • Papp Gergely (Café Communications)
  • Pokol Dorothea (New Land Media)
  • Rusvai Richard (DataInnovation)
  • Simon Ádám (Bird&Bird)
  • Szegedin András (Telekom)
  • Szutor Ferenc (Datame)
  • Takács-Beláz Bettina (Mediaworks)
  • Vanczák Emese (Nestlé)
  • Zölei Ármin (Hoppex)
  • Zsatkulák István (Growww Digital)
  • Zsoldos Dániel (Barion)

Szeretnél csatlakozni a munkacsoporthoz, vagy egy újat indítanál? Jelentkezz a [email protected] címen!

További munkacsoportjaink listája