Új brand safety-rendszer a Dot Creative-tól

Brand safety

Megosztás

A Neticle szövegelemző céggel közösen fejlesztett, Syntax elnevezésű szoftver az összes magyar nyelven megjelenő online cikket szűri 12 kategóriában.

„A szoftver valós időben elemzi az online megjelenő tartalmakat és értékeli ki őket 12 előre meghatározott kategória szerint, lehetővé téve a hirdetők számára a biztonságos tartalmakra való targetálást, illetve a tartalomszolgáltatóknak saját tartalmaik megfelelő szűrését és kategorizálását a hirdetői igények szerint, így mind programmatic, mind direct display kampányok biztosításához alkalmazható” – számolt be róla a Kreativ Online a Dot Creative közleménye alapján.

Az adott márka stratégiája mentén változtatható 12 alapkategória között szerepel például a bűncselekmény, a baleset/haláleset, gyűlöletbeszéd, illegális vagy erősen szabályozott termék, terrorizmus, káromkodás, katasztrófák, pornográfia.

A hirdetők saját témaköröket is definiálhatnak, ezért a rendszer nemcsak iparágra szabott márkabiztonsági intézkedéseket tesz lehetővé, hanem potenciálisan a hirdetők által kiemelten keresett témák felkutatására is alkalmas. Lehetővé teszi a márkát, vagy iparágat érintő témakörök elkerülését, ugyanakkor kifejezetten azokra reflektáló üzentek megjelenítését is.

Papp Zoltán, a Dot Creative médiaigazgatója szerint a fejlesztést az indokolta, hogy „bár a globális technológia már évek óta elérhető itthon is, továbbra is rengeteg kérdés van az eredményeinek validitásáról, mivel a mögöttük lévő technológia és eredmények még az előfizetők számára sem teljesen publikusak”. Ezért a fejlesztők a Syntax átláthatóságát tartották szem előtt.

A megrendelők folyamatosan hozzáférnek az elemzett tartalomhoz, a Neticle Media Intelligence platformon keresztül pedig részletes, cikkszintű elemzés is rendelkezésükre áll, kiemelve az adott tartalmak problémás részeit és ezek besorolását. A rendszerrel alapvetően a Dot trade deskjének, a Singularitynek az eszköztárát bővítették, de integrálható publisher- és hirdetőoldali hirdetéskiszolgáló rendszerekbe (SSP-k és DSP-k) – írja a Kreatív Online.