Debreceni egyetemistáknak szervezett tanulmányi kirándulást a TV2-be és a dentsuhoz az Oktatási Munkacsoport

Megosztás

Az Oktatási Munkacsoport második alkalommal szervezett tanulmányi kirándulást egyetemi hallgatóknak, akik május 21-én délelőtt a TV2 különböző, saját gyártású műsorainak stúdióit járták be, délután pedig a dentsu médiaügynökség előadásain vehettek részt.

A tanulmányi kirándulás – a 2023-ban elindított Egyetemi Roadshow-hoz hasonlóan – az IAB Hungary nyolcadik éve sikeres, Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről című pályázatának egyik kísérő rendezvénye. A roadshow legelső állomása az SZTE campusa volt, ahol a diákokkal az IAB-ról, a pályázatról és az utánpótlás helyzetéről beszélgettek az Oktatási Munkacsoport tagjai. Azóta azonban már öt felsőoktatási intézményban jártak egyetemi oktatók meghívására; legutóbb például áprilisban, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán tartottak kisebb, tematikus egységekre osztott, rendhagyó egyetemi előadást a digitális marketingről.

A tanulmányi kirándulás ötlete is ennek folytatásaként fogalmazódott meg: a diákoknak szerették volna megmutatni azt is, hogyan zajlik a gyakorlatban mindaz, amiről az egyetemen leginkább csak előadások, szemináriumok formájában hallhatnak. Így látogathattak el először tavaly a Szegedi Tudományegyetem marketinges hallgatói különböző IAB-s tagcégekhez, ahol egy kicsit beleláthattak azok mindennapi működésébe és a digitális marketing legkülönbözőbb ágazataiba.

Idén májusban pedig a Debreceni Egyetem Ihrig Károly Szakkollégium (IKSz) és a Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottságának (MKT IB) debreceni szervezetének hallgatói nyerhettek betekintést a tartalomgyártás és az ügynökségi élet mindennapjaiba. Délelőtt az Atmedia kereskedőház partnercégénél, a TV2 Róna utcai épületében járhatták végig a tartalomgyártás útját különböző stúdiók kulisszái mögött, délután pedig a dentsu székházában ismerhették meg egy médiaügynökség felépítését, működését és az elérhető karrierlehetőségeket.

A Debreceni Egyetem Ihrig Károly Szakkollégium (IKSz) és a Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottságának (MKT IB) debreceni szervezetének hallgatói Koros Edinával, az Oktatási Munkacsoport vezetőjével

A diákcsoportot az IAB Hungary részéről Papliczky Pál ügyvezető kísérte. Az első helyszínre Koros Edina, az Atmedia TV értékesítési vezetője és egyben az Oktatási Munkacsoport vezetője is velük tartott, aki az esemény kapcsán kiemelte: a munkacsoport legfontosabb feladata az utánpótlás támogatása. „Munkacsoport-vezetőként úgy gondolom, hogy az egyik legfontosabb feladatunk az élő kapcsolat megteremtése a szakmában dolgozó kollégák és az egyetemi hallgatók között. Fontos számunkra, hogy megértsük, milyen elvárásokkal, igényekkel és elképzelésekkel vágnak neki a végzős hallgatók a munkakeresésnek, és az is, hogy a szakma milyen lehetőségeket tud számukra kínálni. Az egyetemlátogatások során elsősorban elméletben tudunk arról beszélgetni, milyen karrierutak léteznek a digitális marketing különböző területein. A »gyárlátogatások« azonban ennél is közelebb hozzák a szakmát: kézzelfogható módon mutatják meg a hallgatóknak, milyen egy ügynökségnél vagy médiacégnél dolgozni a mindennapokban. Azt látjuk, hogy a kollégák lelkesedése és személyes történetei rendkívül inspirálóak a hallgatók számára — sokszor ezek az alkalmak adják meg az első valódi kapcsolódási pontot vagy akár a kezdő lökést a konkrét lépések irányába.”

A Megasztár stúdiójában a televíziós háttérmunkálatokkal is megismerkedhettek a debreceni hallgatók

„Örömmel tettünk eleget az IAB kérésének, hogy a Debreceni Egyetem diákjainak megmutassuk, hogyan működik egy kereskedelmi televízió. A TV2 infotainment stúdiójában kezdtük a túrát, ahol Gúth Szabolcs műszaki vezető tartott előadást az 1-es stúdió, vagyis a »zeneterem« történetéről, illetve annak technikai adottságairól. Mivel éppen nem volt felvétel, Ambrus István hírolvasó is örömmel mesélt a diákoknak a televíziós műsorkészítés rejtelmeiről. A programot a Megasztár stúdiójában folytattuk, ahol Ferencz Marcsi felvételvezető mutatta be a készülő vadonatúj évad díszletét és a televíziós háttérmunka sokak számára láthatatlan, de annál fontosabb aspektusait. A több évtizedes tapasztalattal bíró televíziós szakemberek szenvedélyes előadásai után a program végén igyekeztünk a diákok gazdasági irányultságát figyelembe véve a Megasztár sikertörténetén keresztül azt is megmutatni, milyen monetizációs lehetőségek rejlenek egy tehetségkutatóban” – idézte fel a látogatás részleteit Greiner Balázs, a TV2 Csoport ertékesítési csoportvezetője.

A dentsu irodájában Skultéti Viktor köszöntötte a hallgatókat és mesélt az ügynökségi élet mindennapjairól

Ezt követően a diákok a dentsu Kacsa utcai központjába látogattak, ahol egy igazi szakmai kalandtúrán vehettek részt. „Összesen kilenc izgalmas előadást hallgattak meg, amelyek a médiaügynökség teljes szolgáltatási palettáját lefedték – a köszöntőtől kezdve a kreatív és influencer marketingen, a user experience-en, a média ügyfélkapcsolaton, az Out of Home és display megoldásokon, a PPC-n át egészen az adatvezérelt megoldásokig. A hallgatók végig aktívak és kíváncsiak voltak, rengeteg kérdést kaptunk tőlük – főleg a digitális világ rejtelmei izgatták őket. Inspiráló volt látni, mennyire nyitottak az újdonságokra és mennyire érdeklődnek a jövő marketingje iránt!” – fogalmazott Skultéti Viktor, a dentsu Hungary HR vezetője.

Az Oktatási Munkacsoport már szervezi a következő céglátogatást

Kenessey Adrien, a Legjobb szakdolgozat pályázat, az Egyetemi Roadshow és a tanulmányi kirándulás szervezője elmondta, hogy utóbbival régi vágyuk teljesült a tavalyi évben. Az Oktatási Munkacsoport 2020 óta dolgozik együtt az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) szervezettel, 2023 februárjától pedig a közös kezdeményezésükre megalakított digitális marketing Oktatói Klubbal. Az EMOK-kal hat évvel ezelőtt fogalmazták meg először közösen elérendő célként a céglátogatások megszervezését. „Örülünk, hogy folytatódhat ez az eseménysorozat, mert hidat képez az egyetemi elméleti tudás és a piac valós működése között. A marketing szakos hallgatók így nemcsak kampányokról, médiatervezésről vagy reklámtechnológiáról tanulnak, hanem közvetlenül is betekintést kapnak abba, hogyan működik egy modern vállalat, milyen folyamatok állnak egy márka kommunikációja mögött, és hogyan kapcsolódik össze a gyártás, az innováció és a marketing.”

Az Oktatási Munkacsoport a következő tanulmányi kirándulás időpontját az őszi szemeszterben tervezi meghirdetni, az aktuális partnercégek és egyetemi időbeosztások figyelembevételével. A felsőoktatási intézmények az IAB Hungary Oktatói Klubján keresztül, illetve közvetlenül a munkacsoportnak vagy az EMOK-nak jelezhetik részvételi szándékukat. „Az IAB-tagcégek közül is várjuk azokat, akik szívesen fogadnák a hallgatói csoportokat a jövőben” – tette hozzá Kenessey Adrien.

Köszönjük a TV2 kollégáinak a profi és lelkes vezetést, ahogy a Dentsu munkatársainak is az érdekes, informatív előadásokat!

Fotók: IAB Hungary

Az Egyetemi Roadshow eddigi állomásai:

Kapcsolódó: