Nézegessetek fotókat! Ilyen volt a Back2Work találkozó

Megosztás

Bár a több héten át tartó kánikulában a nevében még ígéretesnek is hangzó Jégkertbe hirdettük meg nyárzáró, őszi évadot indító Back2Work találkozónkat, arra mi sem számítottunk, hogy szeptember 12-én ez az évszakváltás néhány óra alatt zajlik majd le. Így történt, hogy azon a csütörtökön már gőzölgő teák, meleg pokrócok társaságában, ám nektek köszönhetően remek hangulatban tarthattuk meg a tíz munkacsoport mára hagyománnyá vált szakmai nyílt napját.

A Back2Work találkozó ötlete három éve az egyik munkacsoportból indulva fogalmazódott meg azzal a céllal, hogy minden évben legyen egy olyan alkalom, amikor a nyári szabadságról visszaérkezve tudunk egy kicsit szakmázgatni, beszélgetni, és akár közösen, együtt ráfordulni a következő negyedévre. Ezt az ötletet kötöttük össze azzal, hogy ezen a napon arra is legyen lehetősége mindenkinek, hogy egy kicsit jobban belelásson a munkacsoportok működésébe, feladataiba, hiszen a szakmai szövetségen belül a legfontosabb munka mégiscsak ezekben a csoportokban zajlik. A múlt heti Back2Work volt tehát az IAB Hungary történetében a harmadik ilyen találkozó, és azon leszünk a jövőben is, hogy minden évben megteremtsük erre a lehetőséget.

Miközben tavaly még a 15. születésnapunk ünneplése miatt, addig az idei találkozó már azért volt rendhagyó, mert a munkacsoportok olyan cégek képviselőit is meghívták az eseményre, amelyek még nem tartoznak az IAB kötelékébe, de egy-egy piaci terület kapcsán érdekeltek a közös munkában, és szeretnének aktívan, érdemben is tenni a magyar digitális média alakulásáért, fejlődéséért. Több ilyen cég képviselőjével is találkoztunk, örülünk, hogy elfogadták a meghívást és részt vettek a szakmai beszélgetésekben, bízunk a közös munka folytatásában.

De annak is nagyon örültünk, hogy ilyen sokan eljöttetek erre a találkozóra. Köszönjük nektek! Reméljük, az estére beköszöntött ősz ellenére mindannyian jól éreztétek magatokat, a helyszínen rólatok megörökített képek legalábbis számos remek pillanatról tanúskodnak. Nézzétek meg mindezt az alábbi galériában!

A fotókat Csikesz Mariann készítette.

A Back2Work találkozó szponzorai voltak: