Május 13-án jelentette be Lunczner Ádám, a Mediator ügyvezetője, hogy saját döntése alapján távozik az ügynökségtől. Ez a változás azonban az IAB Hungary élén 2025 januárja óta betöltött elnöki tisztségét is érinti, ezért a szervezetnek új elnököt kell választania.
Lunczner Ádám idén február közepén kezdte meg ügyvezető igazgatói munkáját a Mediatornál, LinkedIn-oldalán az ügynökségtől távozása kapcsán így fogalmazott: “Bár rövid időt töltöttem a cégnél, hálás vagyok azért, hogy megismerhettem egy szakmailag és emberileg is szuper csapatot. Bízom benne, hogy ebben az időszakban új gondolatokkal és szemlélettel tudtam segíteni őket. Köszönöm az együtt töltött időt, és sok sikert kívánok nekik a folytatáshoz“.
Ugyanakkor a váltás egy másik fontos változást is magával hoz. Az IAB Hungary alapszabálya kimondja, hogy csak az töltheti be az elnöki pozíciót, aki IAB- és MRSZ-tagcéget is képvisel. Mivel ez a feltétel Lunczner Ádám esetében megszűnt, a továbbiakban nem töltheti be az IAB elnöki pozícióját, új elnököt kell választani.
“Nehéz szívvel zárom le ezt az időszakot, mert az elmúlt másfél év számomra szakmailag és emberileg is meghatározó volt. Büszke vagyok arra, amit az Elnökséggel, a munkacsoportokkal, az Irodával és minden szakemberrel együtt, közösen elértünk. Az IAB láthatósága, aktivitása kiemelkedő volt az elmúlt időszakban, sok új tag csatlakozott hozzánk, sok eseménnyel, kutatással, innovációval kapcsolatos szakmai beszélgetéssel támogattuk a digitális piac fejlődését. Köszönöm mindenki támogatását, aki partner volt ebben az időszakban” – fogalmazott a szakember.
Az IAB Hungary megkezdte az új elnök kiválasztásának folyamatát. Az IAB-tagcégek képviselői május 20-ig adhatják le jelölésüket azon személyre, akinek munkáltatója vagy cége az IAB Hungarynek és az MRSZ-nek egyaránt tagja, illetve szakmai tapasztalatával és kötelezettségvállalásával hatékonyan tudja képviselni a hazai digitális marketinget. A jelölési szakasz lezárulta után a jelöltek bemutatása következik, május 28-án pedig elindul az online szavazás. Ennek eredményét június 9-én délután, az online tisztújító taggyűlés keretében hirdetjük ki.
Lunczner Ádámnak ezúton is szeretnénk megköszönni az IAB Hungary elnökeként végzett értékes munkáját, az új feladataihoz sok sikert kívánunk!
Kapcsolódó:
- Az IAB Hungary legemlékezetesebb pillanatai 2025-ből
- Az álhírek elleni küzdelemben segíti a közösségi média tartalomgyártóit a magyar nyelven is elérhető Etikai Kódex
- Podcastajánló: Lunczner Ádám a digitális reklámköltésről, az AI alkalmazásáról és az IAB Hungary munkacsoportjairól
- 9 év után új elnök az IAB Hungary élén