Pajor Attilát választotta elnöknek az IAB Hungary tagsága

Megosztás

Rendkívüli tisztújító taggyűlést tartott az IAB Hungary, amelyen a 2028. január végéig tartó elnökségi ciklusra új szakembert választott a digitális szakmai szervezet élére. 

Lunczner Ádám, a Mediator ügyvezető igazgatója április végén távozott az ügynökségtől, ez a változás pedig az IAB Hungary élén 2025 januárja óta betöltött elnöki tisztségét is érintette. A jelenleg száz tagvállalatot számláló szakmai szervezet alapszabálya szerint az elnöki pozíciót csak az töltheti be, aki IAB- és MRSZ-tagcéget is képvisel. Mivel ez a feltétel Lunczner Ádám esetében megszűnt, az elnökség élére új vezetőt kellett választani.

A május közepén indult elnökválasztási időszakban az IAB-tagcégek képviselői által az elnöki tisztség betöltésére javasolt szakemberek közül hárman fogadták el a jelölést. A jelöltek elnöki programjának, terveinek megismerését követően a tagság online szavazással Pajor Attilát, a WPP Media Hungary ügyvezető igazgatóját választotta meg az IAB Hungary elnökének, aki egyúttal az MRSZ vezetésében is átveszi a szakmai szervezet képviseletét. Az eredményt 2026. június 9-én délután, a szervezet 2025-ös év pénzügyi és tevékenységi beszámolójával egybekötött online tisztújító taggyűlésén hirdettük ki. 

Pajor Attila, az IAB Hungary új elnöke a megválasztása kapcsán így fogalmazott: „Megtisztelő, hogy a tagság a szervezet elnökének választott, köszönöm a bizalmat. Személyes motivációm, hogy az IAB Hungaryt a lokális digitális piaci összefogás motorjává tegyem. Olyan elnöke szeretnék lenni az IAB-nak, aki az iparági szereplőkkel szorosan együttműködve határozott lépéseket tud tenni egy élhető és fejlődőképes digitális ökoszisztéma irányába. Számos nagy változás van a piacunkon, ezekkel megküzdeni, illetve ezekből jól profitálni csak összefogással vagyunk képesek.”

Pajor Attila több mint 25 éves, médiaügynökségi és vállalati környezetben szerzett felsővezetői tapasztalattal rendelkező szakember. Diplomáját 1999-ben szerezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Budapesti Corvinus Egyetem) közgazdaságtan és sportmenedzsment szakirányon. Az egyetem elvégzését követően a Szent Orbán Wellness Hotel igazgatója volt, majd 2002-ben lépett be az ügynökségi szektorba az Ogilvy & Mather Budapest pénzügyi kontrollereként. Innen 2004-ben igazolt a Mediaedge:cia Hungaryhez, ahol operatív igazgatóként nyolc éven át felelt a teljes körű pénzügyi és cash flow menedzsmentért, a HR és szervezetfejlesztési folyamatokért, valamint a napi működési hatékonyságért.

A 2012-es évtől kezdődően több mint tíz éven át dolgozott a GroupM kereskedelmi és operatív vezetőjeként, szorosan együttműködve Gulyás Jánossal, Mező Lászlóval és Somlói Zsolttal. Ebben az időszakban az ügynökségi csoport rövid és hosszú távú beszerzési stratégiájáért, a hazai médiaszolgáltatókkal való éves stratégiai megállapodásokért, valamint az adatvezérelt kampánytervezést támogató strukturális fejlesztésekért felelt. A médiaügynökség 2025-ben esett át névváltáson, azóta irányítja ügyvezető igazgatóként a WPP Media magyarországi vállalatát.

Az IAB Hungary leköszönő elnöke, Lunczner Ádám így búcsúzott: „Büszke vagyok arra, amit az Elnökséggel, a munkacsoportokkal, az Irodával és minden szakemberrel együtt, közösen elértünk az elmúlt másfél évben. Az IAB láthatósága, aktivitása kiemelkedő volt az elmúlt időszakban; sok új tag csatlakozott hozzánk, és sok eseménnyel, kutatással, innovációval kapcsolatos szakmai beszélgetéssel ösztönöztük a digitális piac fejlődését. Köszönöm mindenki támogatását, aki partner volt ebben az időszakban. Az új Elnöknek ezúton is gratulálok, és sok sikert kívánok a szakmai munkájához!