Megújultak a toplisták a DKT.hu-n

Megosztás

2018 márciusától megújultak a DKT által kiadott toplisták. Az OverNight-mérésre való áttéréssel párhuzamosan mind a valós felhasználók (RU) számának becslése, mind pedig az oldalletöltések kalkulációja is változott, ezért a DKT a korábbi toplistákat lezárta és új idősort nyitott.

Néhány szóban az új toplisták publikációs szabályairól: azok az oldalak szerepelhetnek a toplistában, amelyek valamilyen hazai hálózat alá tartoznak és az adott hónap minden napjára vonatkozóan rendelkeznek a paneles mérésből származó, vagyis a 15 év feletti hazai internetező lakosságra kivetíthető becsléssel a valós felhasználójukat illetően. Továbbra is az eszköz-kereszthasználattól megtisztított Total RU értékek képezik a sorbarendezés alapját, csak szoftverpanelen mért oldalak esetében pedig a PC platformon mért valós felhasználószámot veszi figyelembe a DKT (ezeket az oldalakat a toplistában külön megjelölik).

Az elmúlt 3 hónap fő tendenciája, hogy a közéleti, illetve híroldalak a választások és az azt követő események miatt erős áprilist zártak, májusra azonban megerősödtek a bulvár-, valamint az e-kereskedelmi oldalak, miközben a híroldalak látogatottsági volumene visszaesett. A napi átlagos látogatószám alapján kirajzolódó toplista élén ezzel együtt még mindig, ahogyan az ezt megelőző hónapokban is, híroldalak találhatóak, naponta átlagosan fél milliónál is több felhasználóval.

domain_2018may

A havi szinten legtöbb felhasználót elérő TOP3 hálózat portfóliójába tartozó oldalak közül legalább eggyel 10 hazai internetezőből nyolc-kilenc böngésző találkozik. Kiélezett a verseny a napi átlagos látogatók alapján felrajzolt toplista élén a hálózatok között: hónapról hónapra változik az élen álló két hálózat pozíciója a rangsor tetején.

halozat_2018may