Újra lehet nevezni az IAB Hungary Legjobb szakdolgozat versenyére

IAB Legjobb szakdolgozat 2021

Megosztás

Az IAB Hungary díjazta az összevont, 2019-2020-as Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről pályázatának győzteseit, és egyúttal meghirdette a 2021-es versenyt.

Google, GroupM, OMD, RTL

A Legjobb szakdolgozat pályázatot először 2018-ban rendezte meg az IAB Hungary, majd a verseny mindjárt a második alkalommal rendhagyó módon alakult. A koronavírus-járvány miatt egyrészt össze kellett vonni a 2019-es és 2020-as pályázatot, másrészt a március első felében kihirdetett győzteseknek csak május közepén lehetett átadni személyesen az okleveleket.

Maric Dávid, Molnár Noémi, Fekete Fanni és Oláh Eszter, az IAB Hungary Legjobb szakdolgozat 2019-2020 pályázatának díjazottjai

 

A rendkívüli körülményeket leszámítva azonban minden érintett sikeresnek ítélte meg a pályázatot. Erről tanúskodnak a győztesekkel (Molnár Noémivel, Fekete Fannival, Oláh Eszterrel és Maric Dáviddal) készült interjúk és az alábbi videó is.

 

 

A sikerre való tekintettel az eddig mindkét alkalommal nagy érdeklődés övezte verseny idén is meghirdetésre kerül. A 2021-es pályázati kiírás az IAB Hungary honlapján olvasható, és szintén ott érhető el a jelentkezési űrlap is. A megmérettetésre olyan digitális marketing témájú diplomamunkákkal lehet jelentkezni, amelyeket 2018. augusztus 1. és 2019. július 31. között védett meg a szerzője. További feltétel még a sikeresen letett záróvizsga, a legalább jó minősítésű dolgozat, és az online elérhető jelentkezési lap kitöltése, ami magában foglalja a diplomamunka feltöltését PDF formátumban.

A pályázat leadási határideje 2021. november 30., az eredményhirdetésre pedig a tervek szerint 2022. februárjában kerül majd sor. A verseny nyertesei (végzett hallgató és konzulense egyaránt) értékes jutalomban részesülnek.

Néz Kata, az OMD stratégiai igazgatója az eredményhirdetés kapcsán elmondta:

Az OMD a kezdetektől fogva nagy örömmel támogatja az IAB Legjobb szakdolgozat projektet. Ez a kezdeményezés tökéletesen illeszkedik az OMD prioritásaihoz mind a digitális téma fókusza, mind pedig a tehetséges pályakezdők felkutatása, támogatása szempontjából. Mindig nagyon érdekes látni, hogy a fiatal generáció számára mi az aktuálisan “trendi” digitális téren, hogyan dolgozzák fel ezeket a nagyon komplex témákat, még gyakorlati tapasztalatok híján. Bízom benne, hogy a fiatal tehetséges pályázók is pozitív tapasztalatokkal gazdagodnak az idei megmérettetés során is.

Török Diána, a GroupM tehetségfejlesztési vezetője:

A GroupM-nél piacvezetőként extra felelősséget érzünk a szakmánk fejlesztése iránt, és ennek nagyon fontos terepe a tehetséges fiatalok megtalálása és felkarolása. Emiatt indítottuk 2016 végén a GroupM Akadémiát, amely egy rendhagyó gyakornoki program, ami meggyőződésünk szerint nemcsak nekünk és a résztvevő fiataloknak hasznos, hanem már középtávon a piac egészének. Ugyanezért fontos az IAB Legjobb Szakdolgozat versenye: elismeri és támogatja a fiatal tehetségeket.

Személy szerint azt is nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy a felkészítő tanárokat is elismerésben részesítjük, mert az ő lelkesedésük és tudásuk nélkül nem kapna annyi fiatal kedvet ahhoz, hogy a számunkra fontos témákkal foglalkozzon, és aztán szakemberekként belépjenek a piac valamely szegletébe.

Külön öröm volt, hogy olyan témákban is születtek díjnyertes dolgozatok, mint a márkabiztonság vagy az inbound marketing. Volt olyan pályázat, amit szívem szerint leraknék a szakmabeliek elé is tananyagként.

Dudás Gergely, az RTL Magyarország kereskedelmi igazgatója:

Mint hazánk vezető médiavállalatának nekünk eddig is fontos volt az fiatal tehetségek megtalálása és felnevelésük a vállalaton belül. Az RTL Magyarországnál ennek komoly hagyományai voltak, vannak és azon dolgozunk, hogy ez így legyen a jövőben is. Különösen igaz ez a nagyon gyorsan változó digitális világban, ahol szinte folyamatosan szükségünk van újabb és újabb tudások megszerzésére és a látásmódunk bővítésére. Ebben pedig nagy szerepe van az új generációknak, akik már natívok a digitális világban. Ezért is tartjuk fontos kezdeményezésnek és támogatjuk a hazai IAB szervezet Legjobb szakdolgozat versenyét.

Kovács Péter, a Google ügynökségi kapcsolatokért felelős menedzsere:

Gyakorlatilag az első szakdolgozat verseny eredményhirdetése után azonnal eldöntöttük, hogy – amennyiben lesz – támogatni fogjuk a másodikat is. Nagyon örülünk, hogy az elmúlt 14 hónap megpróbáltatásai ellenére sikerült összehozni az újabb fordulót. És bár most nem tudtuk a döntősöket élőben meghallgatni, de írásban is egyértelmű volt, hogy mennyire felkészültek, mennyire jól látják az iparágunkban meglévő kihívásokat.

Sopov István, az IAB elnöke:

Annak idején hagyományteremtő céllal indítottuk el a Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről pályázatunkat, és az idei verseny is megerősített minket abban, hogy jó döntést hoztunk. Még ebben a nehéz helyzetben is számos színvonalas dolgozat érkezett be hozzánk, és nagy örömmel találtunk rá új tehetségekre. Az IAB Hungary fontosnak tartja a szakmai utánpótlás támogatását, a pályakezdők segítését, ezért továbbra is szeretnénk évente megrendezni ezt a megmérettetést. Köszönjük a szponzoraink támogatását, reméljük ez a program is segít, hogy minél több fiatal válassza a digitális marketing valamely területét hivatásaként!