Az IAB Hungary hatodik éve sikeres, Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről című pályázata minden évben egyre több pályázót vonz. A 2024-es évben már 26 pályázat érkezett be, melyek közül a nyerteseknek március 28-án adtuk át a díjakat. Az idei évtől kezdődően azonban az Oktatási Munkacsoport már tanulmányi kirándulásokat is szervez az egyetemek hallgatói számára, akik a különböző IAB-s tagcégekhez látogatva egy kicsit beleláthatnak azok mindennapi működésébe és a digitális marketing legkülönbözőbb ágazataiba.
A pályázatunkat kísérő egyik rendezvényünket, az Egyetemi roadshow-t 2023-ban indítottuk útjára, melynek első állomása az SZTE campusa volt, ahol a diákokkal az IAB-ról, a pályázatról és az utánpótlás helyzetéről beszélgettünk. 2024 tavaszán az ELTE campusán tartottunk előadást a digitális reklámeszközök és a digitálismédia-piac szereplőinek bemutatásáról, amelyet követően az iparágban elérhető pozíciókról, karrierlehetőségekről és az ehhez szükséges készségekről kérdeztek minket a diákok. Harmadik állomásunk a veszprémi Pannon Egyetem Gazdaságtudományi kara volt, amelynek különböző szakáról, mintegy 150 diák vett részt az előadásunkon. 2024 őszén pedig Erdélyi Eszter képviselte az IAB-t a BME Intenzív kurzusán.
Az idén áprilisban elindított tanulmányi kirándulás-sorozat első alkalmán a Szegedi Tudományegyetem gazdasági karának marketinges hallgatói vehettek részt, akik képet kaphattak arról, miként zajlik a gyakorlatban az, amit elméleti síkon sajátítanak el a tanulmányaik során. “2020 óta dédelgetett tervünk valósult meg végre. Akkor kezdődött az IAB-EMOK (Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért – a szerk.) együttműködése, amiben megfogalmaztuk a ‘gyárlátogatások’ szervezését mint jövőbeli célt. Az EMOK-kal való együttműködés és a Legjobb szakdolgozat pályázat is mind azt a célt szolgálja, hogy a digitális marketing területén pályakezdőket összekössük a tagcégeinkkel. Így biztosítva a szakember-utánpótlást. A kinevelésben pedig remek partner számunkra az EMOK, mert ott tömörülnek a digitális marketing oktatók az ország összes egyeteméről” – mesélte Kenessey Adrien, a Legjobb szakdolgozat projektvezetője és egyben a tanulmányi kirándulások szervezője.
A hallgatók a tanulmányi kirándulás keretében 2025. április 25-én négy IAB-tagcéghez látogattak el, egyenként 20+ fős csapatokban. A diákok betekintést nyerhettek egy médiaügynökség (Omnicom Media Group), egy kereskedőház (Atmedia), egy social media ügynökség (Be Social) és egy szerkesztőség (Telex) működésébe. A cégek szakmai programokkal készültek a diákok fogadására, és interaktív módon mutatták be számukra a napi munkavégzésüket.
Az Atmediánál Koros Edina (Head of TV Sales) mesélt a piaci szereplőkről, a sales house tevékenységéről, a jelenlegi digitális média trendekről, illetve a TV, rádió piaci helyzetéről. Edina szerint a látogatás nagyon jó hangulatban telt, a hallgatók nyitottak és érdeklődőek voltak, sok kérdést tettek fel. “Egy prezentációval készültem számukra, de alapvetően a kérdéseik határozták meg, hogy mely témákról beszélgettünk többet és mire jutott kevesebb idő. A beszélgetés során szóba került, hogy mitől különleges egy sales house működése, ennek kapcsán elmélyedtünk a lineáris TV és a digitális értékesítés, az inventory gazdálkodás és a portfólió menedzsment kihívásaiban. Több kérdést kaptam a nézettségméréssel kapcsolatban is, itt azt boncolgattuk, hogy mennyire sok múlik a megbízható adatokon. Bemutattam a számukra releváns területek feladait, egy tipikus karrierutat nálunk, de szóba került az értékelési rendszerünk, a képzési lehetőségek és az is, hogy milyen események segítik a jó hangulatot cégen belül.”

Szóba kerültek a kihívások és a lehetőségek is, a hallgatók különösen a connected TV és az AI-ra voltak kíváncsiak. “Ezek már rövid távon is hatással vannak a piacainkra, illetve arra is, hogyan végezzük a munkánkat. Az IAB Oktatási Munkacsoportjában azon dolgozunk, hogy vonzóvá tegyük a kommunikációs szakmát a fiatalok számára. Ennek a munkának nagyon fontos része a hallgatókkal való közvetlen kommunikáció, amire ezek a látogatások jó alkalmat teremtenek. Szűkebb körben több lehetőség van párbeszédre, és egyben arra, hogy tényleg arról beszélgessünk, ami a leginkább érdekli őket. Ezúton is köszönöm a SZTE oktatóinak, hogy lehetővé tették a találkozót, a hallgatóknak pedig az őszinte érdeklődést” – foglalta össze tapasztalatait Koros Edina.
A Telex szerkesztőségében Szalma-Baksi Ferenc főszerkesztő-helyettes ismertette a szerkesztőség működését, Pusztay András igazgatósági tag az üzleti modellről és a közösségi finanszírozásról tájékoztatta a hallgatókat, míg Orvos Ádám, sales account manager egy Észkombájn kvízjátékkal készült számukra. A hallgatók beleláthattak a szerkesztőségi műhelymunkába, ahol közös pizzázással kiegészítve zajlottak az események.

Az Omnicom Media Groupnál Néz Kata stratégiai igazgató istápolta a hallgatókat, és mesélt nekik arról, hogy mit csinál valójában egy media ügynökség, illetve a digitális médiáról is szó esett. A hallgatók friss képet kaphattak arról is, mire számíthatnak a pályázók egy ügynökségi felvételi folyamat során, mik az elvárások, előnyök, és milyen területekben gondolkodhatnak azok, akik ügynökségre jönnének dolgozni.
“Izgatottan vártuk mi is a 20 hallgató érkezését, ez volt az első alkalom, hogy nem iskolai óra keretein belül találkoztunk a diákokkal. Az OMG-ben kiemelt fontossággal kezeljük a tehetséggondozást, a jövő kiemelkedő szakembereinek felfedezését és támogatását. Ennek része az IAB Legjobb szakdolgozat projekt támogatása is hosszú évek óta. Ez az ügynökségi látogatás újabb kiváló lehetőség volt számunkra kicsit közelebb vinni az ügynökségi életet a diákokhoz. Alapvetően digitális fókusszal mutattuk be az ügynökségi életet, de full-scope médiaügynökségként természetesen kontextusba helyeztük a teljes médiapiacon belül.”

A diákok emellett HR-vonalon is kaphattak hasznos tippeket Katától a munkakeresés, jelentkezés és interjúzás kapcsán. “Igazán interaktívra sikerült ez a találkozó. A kérdéseik sokszínűek voltak: a kutatási/adat oldalról mind az iparági kutatások, a fogyasztói elemzések, mind pedig a digitális mérési terület sok kérdést kapott. Emellett gazdasági kérdésekben és szervezeti kultúra témában is nagyon érdeklődőek voltak. Beszélgettünk arról is, hogy milyen tudás és skillek szükségesek ahhoz, hogy hosszú távon valaki megtalálja a számításait egy ügynökségen, és milyen irányokba lehet elindulni digitális területen” – összegezte tapasztalatait Néz Kata.
A Be Social média ügynökségnél Forgács Mariann alapító ügyvezető és kollégái meséltek a cégről és arról, hogy milyen ügyfelekkel dolgoznak, illetve betekintést nyújtottak a social media marketing világába is. “A hallgatóknak először bemutattuk a BeSocial-t, az ország első social media fókuszú digitális ügynökségének működését, beszéltünk a munkáinkról, a folyamatainkról, a kulisszatitkokról. Ezután volt egy konkrét esettanulmány, amit nagyon élveztek, majd a látogatás végén csoportokba rendeződve kellett egy feladatot megoldaniuk. Egy rövid brief alapján kellett egy TikTok videót elkészíteniük, ami azt gondolom, hogy nekik is és nekünk is nagyon szórakoztató volt.”

Forgács Mariann kiemelte, nagyon érdekes volt látni, hogy mennyire felelősségteljesen és fókuszáltan dolgoztak a csapatok a feladaton, miközben mindenki a saját stílusa szerint igyekezetett azt megoldani. “Nemcsak nekik volt inspiráló ez a látogatás, hanem nekünk is, akik a Be Socialt képviseltük ezen a délutánon” – tette hozzá a szakember.
Április 26-án a teljes csapat az IKEA-ban tett szakmai látogatást.

(Fotók: SZTE, Be Social)
Kapcsolódók:
- Be Social: Azon dolgozunk, hogy az OMA-val és a Skillbottal kiegészülve digitális ökoszisztémaként láthasson minket a piac
- Néz Kata: A pályakezdő fiatalokat, a jövő digitális tehetségeit kell támogatnunk
- ELTE-s diákoknak tartottak előadást az Oktatási Munkacsoport tagjai