Programmatic Kisokos készült!

Megosztás

Nem jelent még meg hasonló edukációs anyag itthon, így az IAB Programmatic munkacsoportja által készített dokumentum minden túlzás nélkül hiánypótló.

A tavalyi IAB kutatásból – melyet az FMG R&D végzett el – egyértelműen kiderült, hogy legtöbbünknek még mindig ködös a programmatic – és ez a legnagyobb hátráltató tényező. Bonyolult a terminológiája, túlzottan tech fókuszú, ráadásul nem könnyű megtalálni a belépési pontokat sem a hirdetőknek. Vettük az üzenetet, ennek eredménye ez az anyag. Megfelelő alapok nélkül nem lehet űrhajót építeni, ezért csináltuk (és ismételjük majd meg) az IAB Programmatic Thematics rendezvényt és ezért készült ez az anyag is. Szerintem hiánypótló“, válaszolta Vándor Attila, a munkacsoport vezetője arra a kérdésünkre, hogy miért készült a Kisokos.

A Kisokosban egyébként a definíciókon túl szó esik a belépési pontokról, bemutatják a hazai programmatic ökoszisztémát, felsorolják a főbb targetálási lehetőségeket, azaz összességében az első-második lépések megtételét segíti az összeállítás. “Amennyire tudjuk nem készült még magyar nyelvű anyag, amely ilyen részletességgel mutatja be a programmatic alapokat, ráadásul kifejezetten a hazai piacból kiindulva. Például először mi rajzoltuk fel a hazánkban aktív szereplők térképét tevékenység szerint bontva – ez óriási segítséget nyújt majd azoknak, akiknek fogalmuk sincs, hogy kihez forduljanak“, teszi hozzá Vándor Attila.

A Programmatic Kisokost egyébként bárki haszonnal forgathatja, de elsősorban azoknak a hirdetőknek ajánlják, akik még nem léptek be e szegmensbe, vagy akadnak még kérdéseik az alapokkal kapcsolatban.

A Kisokos kiadásával nem ér véget az edukáció, ezzel a területtel a Programmatic munkacsoport egész évben kiemelten foglalkozik. A tervek szerint tavasszal újabb alapozó rendezvényre kerül sor, ősszel pedig ismét felmérik a piacot. A Kisokos sem statikus tartalom, egy év múlva frissítik a szerzők.

És akkor jöjjön a lényeg, töltsétek le a Kisokost, és programmaticra fel!:)

Programmatic Kisokos 2017.

És itt elérhető a Kisokos mobilra optimalizált verziója:
Programmatic Kisokos 2017 (mobilon olvasható)