Fontos kutatás jelent meg a magyar display médiapiacról, amely minden korábbinál átfogóbb, objektív képet ad annak helyzetéről, kihívásairól és fejlődési irányairól. A kutatást január 20-án az Egységes Digitális Mérésért Egyesület (EDME) rendezvényén mutatták be, az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetésben pedig egy igen fontos üzenet is elhangzott: a hazai display valódi értékét csak a magyar piaci szereplők összefogásával lehet megmutatni.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával, az Inspira Research és a Gemius közreműködésével megvalósult kutatás célja, hogy a piac minden szereplője számára releváns, döntéstámogató adatokat szolgáltasson. A szakértői interjúkon, fogyasztói fókuszcsoportos megkérdezésen, illetve a DKT-Gemius és az Adreal objektív mérési adatain alapuló kutatás fontosabb megállapításai a következők:
- A piaci szereplők egyértelműen a prémium környezetben elhelyezett hirdetésekben látják a márkaépítés és a figyelemalapú, adatvezérelt megoldások jövőjét. De továbbra is kulcsfontosságú szempont a bizalom, a transzparencia és a mérhetőség.
- A hazai prémium felületek erőssége a személyes kapcsolatokban, a hiteles tartalomban és a magasabb minőségben rejlik.
- A programmatic vásárlás elterjedésével járó minőségi és transzparencia kihívások kezelése iparági együttműködést igényel.
- A fogyasztók a minőségi tartalmi környezetben megjelenő hirdetéseket nemcsak elfogadják, de értékesnek tartják, különösen ha a márka organikusan illeszkedik a tartalomhoz, nem tolakodó, releváns és vizuálisan vonzó.
- A hazai kiadók prémium felületei elérésben versenyképesek a globális platformokkal. A hazai felületeken megjelenő hirdetések lényegesen alacsonyabb reklámzajban és átlagosan háromszor annyi ideig láthatók, mint a social médiában. Ez a koncentráltabb figyelem és a minőségi környezet egyértelműen növeli a hirdetések hatékonyságát és a márkaépítés lehetőségét.
A kutatási eredmények bemutatását kerekasztal-beszélgetés követte, amelyben a résztvevők egyetértettek abban, hogy a kutatás adatai jól alátámasztják a hazai prémium felületek versenyképességét, a közeli jövőben pedig iparági szinten érdemes egységesíteni a minőségi sztenderdeket, tovább növelni a transzparenciát, és erősíteni a tudásmegosztást. Ugyanakkor felmerült, hogy a hozzáadott értéknek a prémium felületek árazásában is tükröződnie kellene, ezért a kiadóknak, ügynökségeknek és hirdetőknek közösen kell azon dolgozni, hogy a minőségi magyar tartalom fenntartható maradjon.
Az EDME-DKT display kutatás 2025 részletes összefoglalóját a Digitális Közönségmérési Tanács weboldalán itt, a rendezvényről készült beszámolót pedig itt olvashatjátok.

IAB Prémium: Elindult az összefogás
Az IAB Prémium projekt elindításában résztvevő kiadók és kereskedőházak képviselői az iab.hu szakmai blogjában tavaly ősszel beszéltek arról, hogy miért csatlakoztak a kezdeményezéshez és mely felületeiket, megjelenéseiket érinti ez a minősítés.

Az együttműködés értelmében a kezdeményezéshez csatlakozott hazai kiadók és kereskedőházak féléves időtartamokra vonatkozóan tesznek vállalásokat. Ez jelenleg azt jelenti, hogy a tagok 2026. június 30-ig vállalják, hogy az általuk felkínált és IAB Prémium minősítéssel ellátott oldalaikon valódi tartalmi környezetben kínálnak minőségi hirdetési felületeket és megoldásokat. Ezen felületeiken csak hagyományos display vásárláson keresztül vagy közvetlen velük kötött private dealek formájában lehet automatizált módon hirdetéssel megjelenni. A kiemelt felületeket tartalmazó lista az IAB Hungary Médiaszekció aloldalán érhető el.
- IAB Prémium – Összefogtak a magyar kiadók: közös listát állítottak prémium felületeikről, amelyek elérhetőségét korlátozzák az open programmatic piactereken
- Újabb sales house csatlakozott az IAB Prémium felületek projekthez
- Az IAB Hungary legemlékezetesebb pillanatai 2025-ből