Skai: A retail media szelete a digitális médiatorta közel egyötödét is elérheti 2027-re

Megosztás

Mára a retail media a harmadik legproduktívabb digitális hirdetési csatornává vált a search és social media után, így aztán nem véletlen, hogy a szereplői közötti verseny is egyre nagyobb. Mindez arra ösztönzi a marketinggel foglalkozó cégeket, hogy még tovább fejlesszék stratégiáikat és tudásukat annak érdekében, hogy megőrizhessék teljesítményüket a retail média folyamatosan bővülő, szélesedő spektrumú csatornáján – fogalmaz közleményében a Skai, amely észak-amerikai ügyfelei és iparági szakértők megkérdezésével készítette el State of Retail Media 2023 című jelentését.

Kihívások, módszerek és a retail media helye a cross-channel marketingen belül – így foglalható össze a 25 oldalas kiadvány fókusztémája, amely kapcsán 167 marketingest kérdeztek az elmúlt évi terveik megvalósulásáról és az idei várakozásaikról. Ezek közül szemezgettünk néhány fontosabb számot.

  • A kiskereskedelmi média továbbra is eredményes. A megkérdezettek 96%-a mondta azt, hogy a tavalyi évben, a retail mediára épített aktivitásukkal sikerült elérni azt a márkahatást, amit a stratégiájuktól vártak; és csupán 4%-uk számolt be arról, hogy a retail media használata nem vagy alig hatott az ezzel kapcsolatos terveik megvalósulására. Mindemellett a válaszadók 54%-a nyilatkozott úgy, hogy sikerült teljesítenie a 2022-es évre előzetesen megjelölt KPI-számokat, 9%-uk pedig egyenesen túlteljesítette azokat.
  • Stabil optimizmus, jó kilátások. A márkatulajdonosok 87%-a jelezte azt, hogy cégük az idei évben is legalább ugyanannyit vagy még többet fog költeni kiskereskedelmi médiára, és a megkérdezettek 93 százaléka fogalmazott úgy, hogy ez továbbra is prioritás marad a következő két évben.
  • A gazdasági körülmények hatása minden döntés mögött érezhető. Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi gazdasági környezet hogyan befolyásolta az idei, kiskereskedelmi médiára szánt büdzséjük alakítását, a válaszadók közel kétharmada válaszolt úgy, hogy döntéseiket a gazdasági körülmények erősen vagy viszonylag negatív módon befolyásolták.
  • Előrejelzések szerint a retail media szektora globálisan 2027-re elérheti a 160 milliárd dolláros költési összeget, amely a digitális reklámozásnak 18%-át, a teljes reklámtortának pedig a 11%-os szeletét jelentheti.

A State of Retail Media 2023 című jelentést teljes egészében a Skai weboldaláról lehet letölteni, IAB-tagjaink azonban Dokumentumtárunkban közvetlenül is elérik.

Fotó: Siala / Pixabay

Kapcsolódó: