Összeállt egy lista a legsikeresebb magyar e-kereskedőkről

Megosztás

Október 1-én a siófoki Internet Hungary konferencián adták át az első HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb, világpiacon is versenyképes e-kereskedelmi vállalkozásainak.

A Digitális Kereskedelmi Szövetség, az Ecommerce Hungary és a Growww Digital által átadott díjat olyan magyar tulajdonú cégek nyerhetik el, amelyek éves online árbevétele meghaladja az egymilliárd forintot, és megfelelnek a szigorú versenyképességi kritériumoknak. Ezek közé tartozik a gazdasági stabilitás, a digitális kompetencia és a hatékony piaci stratégia.

„Már csak a listára felkerülni is óriási érdem, hiszen ez a 47 vállalkozás a hazai webshopok egy ezreléke, azonban a jelentőségüket jól jelzi, hogy a tavalyi összesített árbevételük meghaladta az 500 milliárd forintot, amelynek a 40 százaléka (219 milliárd forint) online értékesítésből származik. Ezek a cégek a világ bármely pontján megállnák a helyüket” – idézi a közlemény Szabó Lászlót, a Growww Digital alapító partnerét.

A 47  cég közül 15 részesült személyes elismerésben, amelyeket három kategóriában külön rangsoroltak.

A 10 milliárd forint feletti árbevételű vállalatok helyezettjei:

  1. Pepita Group Zrt. (pepita.hu)
  2. BioTechUSA Kft. (shop.biotechusa.hu)
  3. iPon Computer Kft. (ipon.hu)
  4. Vöröskő Kft. (euronics.hu)
  5. Premium Sport Kft. (heavytools.hu)

Az 5-10 milliárd forint árbevételű vállalatok:

  1. WhiskyNet Kft. (whiskynet.hu)
  2. Mobilredfox Kft. (mobilfox.com)
  3. Furbify Hungary Kft. (furbify.hu)
  4. Zákány Szerszámház Kft. (zakanyszerszamhaz.hu)
  5. Dockyard Islands Kft. (dockyard.hu)

Az 1-5 milliárd forint árbevételű vállalatok:

  1. Greenman Kft. (greenman.hu)
  2. Nutriversum Kft. (nutriversum.com)
  3. Suller-Táp Kft. (kutyakajas.hu)
  4. Webshop Logisztika Kft. (vagyaim.hu)
  5. eOptika.hu Kft. (eoptika.hu)

A HungarEcomm Stars Díj célja, hogy jó példákat mutasson, és ezzel ösztönözze a magyar e-kereskedők növekedését és nemzetközi terjeszkedését. Létkérdés, hogy minél több nemzetközi színtéren is sikeres magyar e-kereskedő legyen, hiszen az e-kereskedelem ma a kiskereskedelmi forgalom 9 százalékát adja Magyarországon, de egy évtized múlva szakértői várakozások szerint akár 20-25 százalék fölé is emelkedhet.

Mivel óriási a verseny az e-kereskedelmi piactereken, egyre több külföldi vállalat jelent meg a hazai piacon is, egyáltalán nem mindegy, hogy ennek a 25 százaléknak mekkora hányada lesz magyar e-kereskedő. És hogy mi történik akkor, ha mindez nem valósul meg, arra intő példa a TEMU gyors hazai elterjedése.

Ha külföldi vállalatok vennék át a hazai e-kereskedők helyét, az jelentős gazdasági károkat okozhatna. Az e-kereskedelem jövője most formálódik. Ha nem szaporodnak meg Magyarországon a világpiacképes e-kereskedelmi vállalkozások, amelyek képesek Európában és a világ más részein is terjeszkedni, akkor a hazai e-kereskedelmi piacot külföldi szereplők fogják uralni. Ez pedig, ahogy az e-kereskedelem egyre nagyobb szeletet hasít ki a lakossági fogyasztásból, drasztikusan csökkenti a magyar gazdaság belföldi bevételekből való részesedését.

„Csak akkor tudják a hazai szereplők a nemzetközi kihívókkal felvenni a versenyt, ha ők maguk is nemzetközi szereplővé válnak. A nemzetközi terjeszkedés nemcsak a cégek számára előnyös, hanem az ország gazdasági teljesítményéhez is hozzájárul: növeli az exportot, magasabb hozzáadott értékkel bíró munkahelyeket teremt és erősíti a termelő szektort. De mindez fontos a fogyasztóknak is: ha csak néhány globális vállalat lenne jelen a hazai e-kereskedelemben, a kisebb verseny csökkentené a hazai termékek kínálatát és közép távon az árversenyt is” – fogalmazott Szabó László, a Growww Digital alapító partnere.

Az e-kereskedelem terjedése globális trend és Magyarország sem maradhat le ebben a versenyben. Egyre nagyobb szükség van olyan hazai vállalatokra, amelyek képesek lépést tartani a globális versennyel, hogy Magyarország ne váljon a külföldi cégek felvevőpiacává.

A legsikeresebb magyar e-kereskedők teljes listája pedig így néz ki:

  • 220volt
  • Acershop
  • Alinda (group data)
  • Aqua.hu
  • BioTechUSA
  • Bonus-Shop
  • Bravo Store
  • Brendon
  • Bútor1
  • Devron Impex (babaszafari.hu)
  • DIEGO
  • Dockyard
  • eOptika
  • Építőanyag.hu
  • Euronics
  • Furbify
  • Gazdabolt
  • Greenman.hu
  • Gyerekjátékbolt
  • HeavyTools
  • Homelux
  • Insportline
  • iPon
  • JátékNet
  • KütyüBazár.hu
  • Lumenet
  • Maximus HCD Kft. (converse.hu)
  • Mobilfox
  • Multi-vitamin.hu
  • Notebook.hu
  • Nutriversum
  • Online márkaboltok
  • PCX
  • Pelenka.hu
  • Pepita
  • Praktiker Kft.
  • Preciz.hu
  • REGIO Játék
  • Retro Jeans
  • S-Sport International
  • Suller-Táp (kutyakajas.hu)
  • SzaniterOnline
  • tok-shop.hu
  • Vagyaim.hu
  • Vigorshop.hu
  • WhiskyNet
  • Zákány Szerszámház

Kapcsolódó: