Rendhagyó szakmai egyeztetést tartottunk ügynökségekkel az influencer piacról

Megosztás

Azt mindenki tudja, hogy az influencer marketing gyorsan fejlődik, és egyre több pénz áramlik ebbe az iparágba, de hogy mennyi, arról jövőre lehet először hiteles szám. Ehhez ugyanis a piaci szereplőknek kell adatot szolgáltatniuk.

November 24-én különleges szakmai reggelire invitálta az IAB Hungary Influencer Munkacsoportja az influencer marketing iparág legjelentősebb szereplőit elsősorban a marketing/influencer ügynökségi szegmensből. Az esemény apropója az volt, hogy az Influencer Munkacsoport két új projektet is kinyitott a szakmai közönség előtt: az egyik az influencermarketing-költésnek a médiatortába kerülése, a másik pedig egy B2C influencermarketing-kutatás megvalósítása. A névre szóló, nem csak IAB-tagoknak szóló meghívást több mint negyvenen fogadták el.

Novák Péter, az IAB Hungary Adex Munkacsoportjának vezetője

Már a meghívóban jeleztük, hogy az interaktívnak szánt eseményen több előadást is tartunk, amelyekhez kapcsolódóan bárki elmondhatja a véleményét, a javaslatait és az aggályait – sőt, ez lenne a lényeg. A résztvevők kaptak is az alkalmon: mindkét projekthez számos fontos kérdés és komment érkezett. Az eseményen Novák Péter (Aleph Hungary country manager), az Adex Munkacsoport vezetője mutatta be az influencermarketing-költések definícióját, valamint azt, hogy a munkacsoport milyen módszertannal tervezi a felmérést elkészíteni. A helyszíni visszajelzések alapján egy merőben eltérő módszertan megvalósíthatóságát is meg fogják vizsgálni.

Dr. Kapi Anikó, az Influencer Munkacsoport vezetője

Ezt követően dr. Kapi Anikó ügyvéd (Kapi Legal – Kapi Ügyvédi Iroda), az Influencer Mnkacsoport vezetője többek között a munkacsoport működéséről és az elmúlt időszak sikereiről beszélt, köztük pl. arról, hogy 2022 novemberében a GVH által kiadott Influencer marketing tájékoztató megjelenése előtt az útmutató tervezetével kapcsolatos szakmai észrevételeket sikerült a hatóságon keresztül vinni. A szakember beszámolt arról is, hogy az influencermarketing-költés médiatortába kerülésének előkészületei már egy ideje tartanak, a munkacsoport nagyon fontosnak tartja a megvalósulását, ezért is kérték az influencermarketing-piac szereplőinek segítségét. Mert bár különböző becslések, számok és listák jelenleg is vannak, azok nem az egész piacot, csak annak egy-egy kiragadott részét vizsgálják, és nem a médiatorta módszertana szerint.

Baittrok Borbála, az IAB Hungary kutató munkatársa

A záróelőadást Baittrok Borbála, az IAB Hungary kutatója tartotta: aki egy 2024 első felében esedékes fogyasztói kutatás (B2C) tervét mutatta be, melynek célja, hogy végre legyenek reprezentatív, átfogó adatok a magyarok influencerekhez kapcsolódó (média)fogyasztásáról. A munkacsoport olyan kérdésekre szeretne választ kapni, mint például hogyan viszonyulnak a fogyasztók az influencerekhez és a tartalmakban elhelyezett reklámokhoz, illetve hogyan változott a tartalomfogyasztás az elmúlt időszakban. Az influencer piac ugyanis ezekre vonatkozóan sem rendelkezik friss adatokkal már jó ideje.

A két projekttel kapcsolatban hamarosan további információkról tájékoztatjuk azokat, akik érdeklődésüket jelezték, illetve jelzik. Amennyiben szívesen részt vennél az IAB Hungary Influencer Munkacsoport piacot formáló, alakító munkájában, vagy felkeltették érdeklődésedet a folyamatban lévő projektek, várjuk megkeresésedet.

Fotók: Polyák Attila

Az eseményt támogatta:

Kapcsolódó: