Social media és Influencer Munkacsoport

A szakmai közösség 2019 márciusában Influencer Munkacsoport néven alakult Farkas Dániel, a Star Network influencer ügynökség szakmai vezetője kezdeményezésére. A munkacsoportnak fontos szerepe volt a szakterület hazai kialakításában, az első tudásanyag megalkotásában és az influencer marketing fogalomtárának összeállításában.
2019-ben dr. Kapi Anikó ügyvéd, a Kapi Legal (Kapi Ügyvédi Iroda) alapítója vette át a csoport vezetését, akinek irányításával először készülhetett 360 fokos kutatás a magyar influencerpiacról. 2025 tavaszán Forgács Mariannt, a Be Social alapítóját választották a szakmai közösség élére, 2025 júliusától pedig Social media és Influncer Munkacsoport néven, már a teljes közösségi média területére fókuszálva működnek tovább.

Célok:

  • A piac folyamatos tájékoztatása az influencer marketing és a social media területét érintő változásokról, bevált gyakorlatokról, legfrissebb trendekről és jogszabályokról
  • Fogalmi meghatározások, definíciók megalkotása
  • Az infuencer marketing piacméretének meghatározása a szereplők által
  • Megjelenés, előadás szakmai rendezvényeken, konferenciákon
  • Újabb potenciális ügynökségek bevonása
  • Keretek kialakítása további, közösen vállalt feladatokhoz
  • Közvetlen kapcsolat kiépítése, együttműködés kialakítása a közösségimédia-platformok szolgáltatóival
  • Útmutatók, ajánlások a közösségi médiában rejlő lehetőségek kiaknázására
  • Útmutatók, ajánlások influencerek társadalmi ügyekben való szerepvállalásával kapcsolatban
  • Javaslatok a mesterséges intelligenciával generált tartalmak eredményes alkalmazásához

Kiadványok:

2019. május – IAB Hungary – Influencer marketing fogalomtár
2019. december – IAB Hungary – Influencer marketing kisokos
2024. május – Influencer Insight Hungary 2024: Kutatási összefoglaló
2024. június – Megjelent az Influencer Insight Hungary 2024 kiadvány
2025. február – Jogi útmutató készült a 15%-os reklámközvetítői díj alkalmazásáról az influencer marketingben
2026. április – Etikai Kódex közösségi média influencerek és tartalomgyártók számára

Események:

Interjúk, publikációk:

Vezető: Forgács Mariann (BeSocial)

F

Forgács Mariann a hazai piacon talán az egyik legismertebb közösségimédia-szakértőnek számít. Rendszeresen szerepel szakmai konferenciákon és a szaksajtóban, oktat egyetemeken, gyakran kikérik a véleményét a tömegmédiumokban, szakmai versenyeken zsűritag és emellett rendszeres tartalomgyártó is.

Cégtársával közösen 2010-ben hozta létre a Be Social Kft.-t, az ország egyik első közösségi média fókuszú digitális ügynökségét, amelynek azóta is a társügyvezetői posztját tölti be. A Be Social mellett 2024-től az Online Marketing Akadémia oktatással foglalkozó cég szakmai vezetője, emellett a mesterséges intelligencia alapú alkalmazásfejlesztő cég, a Skillbot AI Kft. ügyvezetője is.

A munkacsoport tagjai:

  • Barota László (Highlights Group)
  • Berényi Konrád (Onlinemarketing.hu)
  • Bessenyei Anna (New Land Media)
  • Bódi Zsófia (Mediator)
  • Czibulka Anna (Fifty5Blue)
  • Detrekői Zsuzsa (Telekom)
  • Faludi Gábor jr (Szecskay Ügyvédi Iroda)
  • Farkas Dániel (Star Network)
  • Fekete Zsuzsanna (Aleph)
  • Forgács Mariann (Be Social)
  • Gulyás Lídia (Mito)
  • Hollósy Eszter (WPP Media)
  • Horváth Ádám (NuHeadz Talent Management)
  • Juhász Luca (Dot Creative)
  • Kamarás Réka (Dentsu Creative Hungary)
  • Dr. Kapi Anikó (Kapi Legal, a munkacsoport elnökségi mentora)
  • Keller Anikó (Szecskay Ügyvédi Iroda)
  • Major Helga (Publicis Groupe Hungary)
  • Novák Ferenc (Neo Interactive)
  • Oláh Eszter (WPP Media)
  • Paholik Kitti (PFG Group)
  • Pásztor Lilla (OMG)
  • Práger-Heckmann Fanni (Highlights Group)
  • Pszilosz Regina (Szecskay Ügyvédi Iroda)
  • Raskó Attila (ContentPlus)
  • Szörényi Nóra (OMG)
  • Szuromi Noémi (New Land Media)
  • Tóth-Dániel Orsolya Viktóra (MOL Group)
  • Tóth Zita (PFR Group)
  • Varga-Szilágyi Zsolt (PFR Group)

Szeretnél csatlakozni a munkacsoporthoz, vagy egy újat indítanál? Jelentkezz a [email protected] címen!

További munkacsoportjaink listája