Az IAB Hungary 2022-es legemlékezetesebb pillanatai számokban és fotókon

Megosztás

Legutóbb az IAB Hungary mindazon történéseiről írtunk, amelyek a szervezet életében bekövetkezett változásokról és a tagjainkkal közösen elért eredményeinkről szóltak. Ezúttal a legemlékezetesebb pillanatainkat, azon belül is a rendezvényeinket idézzük vissza. Mert tavaly, a másfél éves bezártságot és a képernyők mögé kényszerített megbeszéléseket követően, végre személyesen is találkozhattunk veletek. Több IAB Cafét és workshopot is szerveztünk, hogy segítsenek árnyalni egy-egy piaci szektor aktuális képét, hogy kapaszkodókat nyújtsanak a folyamatosan változó piaci környezetben, és hogy időnként várjon titeket egy hely, egy esemény, ahol lehet egy kicsit szakmázgatni, gondolatot és névjegyet cserélni.

Márciusban még így mutattuk be az AdEx 2021. és AdExpect 2022. jelentéseket

Szem előtt tartva mindenki egészségét, a múlt év első IAB Caféját még online tartottuk. Amikor a szomszédunkban kitört a háború, a tragédiát elszenvedő emberek iránt érzett aggodalmainkkal, szolidaritásunkkal telített első gondolatokat követően a hazai létbizonytalanság, az orosz-ukrán háború árnyékában várható gazdasági kihívások is kérdéseket vetettek fel sokakban.

Ezért a márciusi rendezvényünk egyik előadásában Madár István (Portfolio.hu) a makrogazdasági környezettel kapcsolatban osztotta meg gondolatait és vetítette előre a lehetséges forgatókönyveket – az erről készült összefoglalót most is érdemes elolvasni. Ugyanakkor ezen az online eseményen mutattuk be az IAB Hungary két legfontosabb éves jelentését is: a digitális reklámköltések alakulását, főbb trendjeit áttekintő AdEx 2021 riportot, és a szakemberek várakozásait tükröző AdExpect 2022 jelentést. Arról, hogy számokban, mutatókban hogyan alakult 2021-ben a digitális reklámpiac, Novák Péter (Dentsu), az Adex Munkacsoport vezetője beszélt, a 2021-es digitális reklámköltési riportról szóló prezentációját IAB-tagjaink itt érik el. Kardos Gábor (Magyar Jeti) pedig az immár hetedik alkalommal elkészített AdExpect kutatás eredményeit mutatta be, amely a digitális piac 2022-es évvel kapcsolatos várakozásairól adott képet. Az AdExpect 2022 pdf-et itt lehet böngészni.

Áprilisi Good Morning Podcast!

Áprilisban viszont már boldogok voltunk, hogy személyesen is találkozhattunk veletek, ezért egy szakmai reggelire hívtunk titeket, amelyen az Audio Munkacsoport tagjai tartottak előadást a digitális audio médiapiac aktuális kérdéseiről, és amelynek fókusztémája a podcast média árazása volt.

Az ezzel kapcsolatos tévhitekről és félreértésekről a munkacsoport vezetője, Román Balázs (Betone Studio), és mellette Zákányi Gáspár (WMN), Ruszák Norbert (Mindshare), Erőss Csaba (Dentsu Aegis) osztotta meg gondolatait és tapasztalatait az esemény résztvevőivel. Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetésben pedig az is szóba került, hogy drága vagy olcsó megoldás-e a podcast, hogy mi adja a podcast média legnagyobb erejét, és valójában mekkora összeget mozgat meg a piacon. Minderről bővebben ebben az összefoglaló cikkünkben olvashattok.  A podcast márkamegjelenésekkel kapcsolatos tévhitekről szóló előadásának prezentációját itt nézhetitek vissza, a podcast mérésével kapcsolatos tudnivalókat pdf-formátumban itt lapozgathatjátok, a két legnagyobb podcast platformról szóló előadás vázlatpontjait pedig itt érdemes elolvasni.

Mivé lettél influencer marketing? – kérdeztük júniusban

Tudtuk, hogy a Tik-Tok térnyerése következtében a piacon korábban ismeretlen influencerek megjelenése a hirdetőknek és ügynökségeknek is egyre nagyobb kihívást jelent, ezért egy újabb rendezvényt szerveztünk az alábbi kérdésre fókuszálva: Mivé lettél influencer marketing? A válaszokat már az Influencer Munkacsoportja fogalmazta meg június közepén egy IAB Café keretében.

Az eseményen szó volt az influencerekre épülő marketing újabb trendjeiről, a véleményvezérek által legtöbbször használt platformokról, de kiderült az is, mitől lesz népszerű egy tartalom, hiteles az influencer, és milyen jogi buktatói lehetnek az ilyen együttműködéseknek. Az IAB Cafén Bajtaiová Eva, a Dot Creative senior médiatervezője, Farkas Dániel, a Star Network szakmai vezetője, Krizsán-Kis Anett, a Nielsen Digital Business Development Managere, Horváth Ádám, a NuHeadz Talent Management alapítója és Kapi Anikó ügyvéd, az IAB Influencer Munkacsoport vezetője tartott előadást. Az eseményen elhangzott legfontosabb gondolatokról és a kerekasztal-beszélgetésben részvevők tapasztalatairól, véleményéről ebben a cikkünkben olvashattok.

Októberben mutattuk be a Total Video 2022. kutatást

Októberben egy IAB Café keretében Total Video 2022. címmel mutattuk be az első hazai, mozgóképes tartalomfogyasztást felmérő kiadványt, amelyet a Digitális Video Munkacsoport megbízásából az NRC piackutató cég készített.

Az Irányi Palota Publicis House báltermében tartott eseményen az ötletből néhány hónap alatt pdf-kiadvánnyá érett kutatás izgalmasabb megállapításairól és az AtMedia videós felméréséről hallhattak a résztvevők. Klenovszky János, az NRC ügyvezető igazgatója előadásában arról is beszélt, hogy mozgóképes tartalomfogyasztóként még mindig sztereotípiáink fogságában élünk; Erdélyi Eszter, az Atmedia online üzletfejlesztési és értékesítési vezetője pedig azt mutatta be, hogyan mérték fel a videós piacot egy szimulált bírósági tárgyalás formájában. A két prezentációt záró kerekasztal-beszélgetésen már a tévés programmatic, a hirdetők új platformok iránti nyitottságának szüksége és a streaming rezsidémon is szóba került. Az eseményről készült, fotókkal gazdagon ellátott összefoglalót itt olvashatjátok, a Total Video 2022. kutatás rövid kivonata itt érhető el, a teljes pdf-et pedig IAB-tagjaink a Dokumentumtárban lapozgathatják.

Novemberben poharazgatással megtoldott szakmai délutánra hívtunk titeket

Novemberben már az Adat Munkacsoport szervezett workshopot, hogy segítsen tisztábban látni a hamarosan életbe lépő, új adatvédelmi törvények világában, és válaszokat találjon mindazon kérdésekre, amelyekre jó ideje már egy egész kontinensnyi digitális piac kíváncsi.

A belvárosi pubban tartott workshop első előadását Csingár Zoltán, az AdDIG Kft. ügyvezető igazgatója tartotta, aki a third party cookie-k aktuális helyzetéről, a privacy sandboxról és a cookie-mentes megoldásokról beszélt. Szutor Ferenc, a DataMe Kft. ügyvezető igazgatója és egyben az Adat Munkacsoport vezetője már a DMP és Private DMP rendszerek működéséről, a first party adatokban rejlő lehetőségekről és azok felhasználásához szükséges háttér megteremtésének fontosságáról beszélt. A délutáni workshopot pedig Dr. Simon Ádám, a Bird & Bird nemzetközi ügyvédi iroda szenior ügyvédje zárta, aki előadásában a fenti témáknak új jogi keretet adó, reklámipart érintő EU-s jogszabályokról, a DSA-ról és DMA-ról beszélt. A rendezvényről készült összefoglaló itt olvasható, a három prezentációt pedig pdf-formátumban IAB-tagjaink a Dokumentumtárunk fiókjaiban találják: itt, itt és itt.

GVH Influencer marketing tájékoztató újratöltve

Az idei év utolsó IAB Caféját november végén a MOM Kulturális Központ Kupolatermében tartottuk, amelyen a Jalsovszky és a Bird & Bird nemzetközi ügyvédi irodák szakértő ügyvédjei reklám- és adójogi szempontból, konkrét példákon keresztül segítettek értelmezni a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által november 10-én kiadott influencer marketingről szóló, frissített tájékoztatót. A kerekasztal-beszélgetésbe meghívott szakemberek és piaci szereplők többek között a bizalmi kapcsolat kiépítésének jelentőségét, a folyamatos edukáció és a lehető legpontosabb brief szükségét hangsúlyozták.

Az első előadást Kapi Anikó, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda képviselője és egyben az IAB Hungary Influencer Munkacsoportjának vezetője tartotta, aki többek között az influencer marketing legfontosabb szabályairól és arról beszélt, hogyan, milyen együttműködési formákat lehet kialakítani az influencerekkel. Kövecses Bettina Hogyan posztoljunk jól influenszeres tartalmakat kérdést boncolgató prezentációját itt érdemes elolvasni, a záró előadást tartó Barta Péter Katától a TAO-ig – minden, amit az influenszerek adózásáról tudni kell című előadásáról szóló vázlatpontok pedig itt lapozgathatók pdf-ben. Az eseményről készült összefoglaló cikket pedig itt találjátok.

Hat IAB Café, 21 előadó, 28 kerekasztal-beszélgetésbe meghívott piaci szakember és több mint 500 résztvevő – számokban ez a 2022-es évünk rendezvényes mérlege. Köszönjük, hogy egyre többen érdeklődtök eseményeink után; és meghallottuk az üzenetet is, hogy még több ilyet szeretnétek. Azon dolgozunk, hogy a továbbiakban is megteremthessük a lehetőséget erre, ezért az idei évre sem kívánunk mást: találkozzunk minél több IAB Cafénkon, mindig szeretettel várunk titeket!

Kapcsolódó: