“A podcast több szempontból is prémium médium: egyrészt hallgatói jó módú, fiatal, városi, intelligens emberek; másrészt elképesztően hatékony a műsorokban megjelenő márkák számára, minden más médiummal összevetve a podcastekben nagyobb a márkanevek visszaidézése, nagyobb a vásárlási hajlandóság” – ezt Román Balázs, a Betone Studio egyik alapítója, kreatív producere és egyben az Audió Munkacsoport vezetője mondta, amikor a munkacsoportokat bemutató sorozatunkban a legfrissebb hazai podcast kutatásról, a médiumban rejlő lehetőségekről és az idei terveikről kérdeztük.
Milyen évet zártatok, sikerült valóra váltani mindazt, amit elterveztetek?
Az audio-médiapiac még nagyon fiatal, ehhez mérten agilis és aktív is, ami a munkacsoportban is érzékelhető. Tavaly rengeteg folyamatot elindítottunk, aminek egy része idén év közepére érik majd be; illetve tavaly tavasszal rendeztünk egy remek eseményt a podcast médiapiac aktuális trendjeiről, amire rengetegen eljöttek.
Good morning podcast! IAB Café 2022 tavaszán (Fotó: Marjanovic Mira, Central Media)
Két évvel ezelőtt az Audió Munkacsoporttal ti mértétek fel elsőként reprezentatív módon a hazai podcast-piacot, és májusban a 2023-as kutatást is egy IAB Café keretében mutatjátok be. Láttad már az adatokat? Lesznek számok, összefüggések, amik meglepetést okozhatnak a piacnak?
Még zajlik a kutatás elemzése és kiértékelése, ezért korai adatokat mondani. Az azonban már most jól látható, hogy a hazai podcast hallgatók tábora jelentősen nőtt két év alatt. Az is elmondható, hogy a közönség inkább az audiopodcasteket részesíti előnyben a videóssal szemben, és az is biztos, hogy megmaradt a podcast média prémium jellege.
A Podcast Insight Hungary 2023 kiadvány lesz az idei nagy dobásunk, benne a podcast médiapiac legfontosabb reprezentatív kutatásának második hullámos eredményeivel, egy piaci elemzéssel, egy mérési útmutatóval és egy frissített fogalommagyarázattal. Azt gondolom, hogy a Podcast Insight Hungary az a tudásbázis, amely minden, a médiában és marketinggel foglalkozó szakembernek valódi, használható piaci ismeretet ad. Ennek a kiadványnak a bemutatója lesz a május közepi IAB Café esemény, de az év második felében is lesz miről beszélgetni akár élő, akár online események kapcsán.
A tavalyi IAB Podcast Cafén otthonosan mozgóként, illedelmesen viselkedőként emlegetted a podcastekben elhelyezett reklámokat. Ez a tulajdonság adja a podcastek prémium jellegét a hirdetők, a márkák számára is?
A podcast több szempontból is prémium médium: egyrészt hallgatói jó módú, fiatal, városi, intelligens emberek és aktívabbak az átlag médiafogyasztókhoz képest; másrészt a podcast elképesztően hatékony a műsorokban megjelenő márkák számára, amennyiben a márkák képesek a médium sajátosságainak megfelelően megjelenni. A podcastekben – minden más médiummal összevetve – nagyobb a márkanevek visszaidézésének aránya és nagyobb a vásárlási hajlandóság is. Szerencsére tényleg egyre több márka érti ezt és jelenik meg podcastek környezetében, vagyis élvezi ennek a médiumnak az előnyeit.
Az AdEx riport tavaly 121 százalékos bővülést jelentett az előző évhez képest audioszektorban, és az AdExpect 2023-as felmérésében is az audiótól várják a legnagyobb mértékű változást a költésekben. Mire számítasz, mennyiben lesz más 2023, mint az előző év volt?
A podcast médiapiac a világon szinte mindenütt a leggyorsabban növekvő digitális média – nem véletlen, hogy nálunk is elképesztően nagyot nőtt 2021 és 2022 között, és ez a trend folytatódni fog. Az ok egyszerű: korábban nem létezett ez a piac, gyakorlatilag a nulláról épült, a bázis alacsony volt. Eközben pedig az elmúlt két évben létrejött az a médiainfrastruktúra, amely lehetővé teszi a gyors, egyszerű és mérhető médiatervezést egy kifejezetten magas státuszú fogyasztói körrel rendelkező médiatípusnál. Egyre több márka él ezzel a remek lehetőséggel.
Román Balázs, a Betone Studio egyik alapítója, kreatív producere, az Audió Munkacsoport vezetője (Fotó: Marjanovic Mira, Central Media)
Hogy látod, milyen hívószavak határozhatják meg az idei évet digitális audió szempontból?
Az egyik a hatékonyság: a podcast minden kutatás szerint a jelenleg elérhető leghatékonyabb média, ha jól használják. A másik a mérhetőség, hiszen a podcast rendkívül jól mérhető, amennyiben a tartalomgyártók megfelelő eszközöket használnak. Harmadikként pedig a növekedést említeném: a podcast média előtt további jelentős növekedés áll – nem lennék meglepve, ha néhány éven belül elérné a milliárdos költési szintet (2022-ben a digitális audioszektorban 425 millió forintos költést mértek – a szerk.)
És akik az Audió Munkacsoportban mindezért dolgoznak: Csánki Zita (RTL), Cseke Judit (New Land Media), Erőss Csaba (Dentsu), Fekete Zsuzsa (Httpool), Gosztola Beatrix (Growth Masters), Dr. Kapi Anikó, Klenyán Ágnes (Net Média / Portfolio csoport), Libor Anita (Madaz Podcast), Major Helga (Zenith), Melegh Noémi (New Land Media), Nyusztay Máté (HVG), Pentelényi-Kovács Tímea (Madaz Podcast), Rényi Balázs (RTL), Román Balázs (Betone Studio), Sárközi András (Growth Masters Kft.), Sopov István (Adaptive Media), Széchy-Baráth Adrienn (Centrál Média) és Zákányi Gáspár (Wmn).
Az IAB Hungary Retail Media munkacsoportja ezentúl Retail és Commerce Media munkacsoport néven működik tovább. A névváltoztatás célja, hogy a... Olvass tovább
Rendkívüli tisztújító taggyűlést tartott az IAB Hungary, amelyen a 2028. január végéig tartó elnökségi ciklusra új szakembert választott a digitális... Olvass tovább
Az Oktatási Munkacsoport második alkalommal szervezett tanulmányi kirándulást egyetemi hallgatóknak, akik május 21-én délelőtt a TV2 különböző, saját gyártású műsorainak... Olvass tovább
Több éves hagyomány az IAB Hungary Oktatási Munkacsoportjának köszönhetően, hogy minden év tavaszán egy kisebb esemény keretében együtt ünnepelhetjük a... Olvass tovább
Május 13-án jelentette be Lunczner Ádám, a Mediator ügyvezetője, hogy saját döntése alapján távozik az ügynökségtől. Ez a változás azonban... Olvass tovább
Az Analitika Munkacsoport márciusban végzett felmérést az IAB Hungary tagcégei között, amelyben arra volt kíváncsi, hogy az online marketingen... Olvass tovább
Március 30-án, hétfőn délután az Irányi Palota báltermében adtuk át a 2025-ös Év videós hirdetése verseny legjobbjainak járó elismeréseket. A... Olvass tovább
Március 18-án délután adatvezérelt workshopot tartottunk a WPP Media Hungary bázisán. Az Adat Munkacsoport tagjai által összeállított program fókuszában... Olvass tovább
Március 24-én délután, az elmúlt évekhez hasonlóan, ezúttal is az online Reklámköltés Cafén mutattuk be a 2025-ös digitális reklámköltésekről... Olvass tovább