Ez történt 2023-ban az IAB Hungary-nál

Megosztás

Öt nagyobb rendezvény, három online workshop, 22 előadó és közel 700 résztvevő – röviden, számokban ez a 2023-as évünk rendezvényes mérlege, hosszabban, élményekben azonban az alábbiakban szeretnénk nektek megmutatni. Hiszen ismét eltelt egy év, eljött az összegzések időszaka, ezért egy kicsit mi is visszanéztünk az elmúlt 12 hónap legfontosabb IAB-s történéseire. 

A 2023-as év az IAB Hungary elnökségben bekövetkezett változásokkal indult: a februárban elnökségi tagságáról leköszönő Novák Péter helyére egy rendkívüli tisztújítás keretében Gandera Balázst választotta meg az IAB tagsága. Tavasszal Bognár Vera munkahelyváltása is érintette az elnökségi megbízatását, amely miatt átmeneti ideig nem gyakorolhatta az azzal járó jogait, azonban augusztus elsejétől ismét teljes jogú tagként tért vissza az IAB Hungary elnökségébe.

Mutatószámokat szállítottunk a piacnak a hazai digitális reklámköltésekről

Valójában 2008 óta teszünk így, az Adex Munkacsoport azóta szolgáltat minden évben átfogó, alapos, összehasonlításra alkalmas adatokat a hazai digitális reklámköltésekről. Azt a Covid-időszakban teremtett gyakorlatot pedig, miszerint képernyők előtt is remekül lehet tartani workshopokat, már amolyan szokásként őrizzük az év első IAB Caféja esetében, ezért a márciusi Reklámköltés Cafénkat tavaly is online tartottuk. Ezúttal azonban már egy nemzetközi szakértőt is köszönthettünk az előadóink között Daniel Knapp, az IAB Europe vezető elemzője személyében, aki évek óta irányítja az európai AdEx-jelentés összeállításának folyamatát. A kontinensre vonatkozó kitekintés után Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője jelentkezett egy makrogazdasági összefoglalóval, aki 2023-ra az infláció és az energiaárak drasztikus csökkenését és az alacsony GDP-számok mellett visszatérő növekedést jósolt.

Ezt követően mutattuk be a két legfontosabb éves jelentésünket: a digitális reklámköltések alakulását, főbb trendjeit áttekintő AdEx 2022 riportot, és a szakemberek várakozásait tükröző AdExpect 2023-at. Novák Péter, az Adex Munkacsoport vezetőjének grafikonokkal és piaci mutatószámokkal gazdagon felszerelt prezentációját itt lapozgathatjátok. Kardos Gábor, az IAB Hungary elnökségi tag vezetésével elkészített AdExpect kutatás részletes eredményeit itt tudjátok elolvasni, az IAB Reklámköltés Café összefoglaló beszámolóját pedig ide kattintva éritek el.

Ismét felmértük a hazai podcastpiacot

Óriási lendületben a hazai podcastpiac – röviden így foglalta össze Román Balázs, az Audió Munkacsoport vezetője a Podcast Insight Hungary 2023-as kiadványba készített legfrissebb kutatás lényegét, amely még az első felmérésnél is beszédesebb számokat hozott a piacnak. A podcasthallgatók száma például, amely 2021-ben 800 ezerről indult, 2023 tavaszára már a másfél milliót is elérte; egy átlagos hallgató podcastműsorokra szánt heti óraszáma pedig már a hat órát is megközelítette.

Pál Zsombor, a 24.hu vezető szerkesztője előadásában arról beszélt, hogy amikor elindultak a közéleti témákat feldolgozó podcastjeik, a hirdetőket elsősorban arról kellett meggyőzni, hogy a márkák által kényesnek, megosztónak, ellentmondásosnak gondolt tartalom mellé miért érdemes beállni.

A legfrissebb, podcastpiaci kutatás bemutatására május 18-án tartottunk egy IAB Cafét az Irányi Palotában, ahol a podcast egyre színesebb műfajkínálata, prémiumtartalmi jellege és a műsorokban rejlő hirdetési lehetőségek is szóba kerültek – az eseményről készült részletes összefoglalónkat itt olvashatjátok. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a hazai digitális audiopiacot feltérképező Podcast Insight Hungary 2023 kiadványt az IAB Audió Munkacsoportja azért hozta létre, hogy valódi segítséget adjon mindenkinek, aki a magyar nyelvű digitálisaudio-médiapiac gazdagításán dolgozik. Töltsétek le, használjátok bátran, teljes terjedelmében ezen az oldalon lapozgathatjátok!

Webináriumokat tartottunk a GA4-es átállásról

A tavalyi egy igazán termékeny éve volt az Analitika Munkacsoportnak: összeállítottak két fontos kiadványt és két online eseményt is levezényeltek. Február jelent meg a 2023-ra szóló digitális analitika iránytűjük és egy képzési listájuk a digitális analitika iránt érdeklődőknek. Május 24-én a Google Analytics 4-es verzióra átállás kapcsán tartottak online szemináriumot, amelyen a közelgő határidőre és a téma fontosságára tekintettel ezúttal bárki részt vehetett, nemcsak IAB-tagok. Az alapozó szeminárium keretében három előadó beszélt az átállás jelentőségéről és az egyes cégeknél a GA4-es átállás első gyakorlati tapasztalatairól. A webináriumról készült összefoglalót itt olvashatjátok, Vadász Illés (Google), Szabó Balázs (HD Marketing) és Einger Gergő (Mito) előadásáról készült videós felvételeket IAB-tagként a bejelentkezést követően Videótárunkban nézhetitek vissza.

Szeptember első napján pedig azért hívták képernyők elé a mérések iránt érdeklődőket, hogy a GA4 és az új GA360 verzió közötti különbségeken keresztül mutathassák meg, mire elég az ingyenes szoftver és mikor érdemes elgondolkodni a Google Analytics nagyvállalati verziójának használatán. Ha akkor lemaradtatok Tóth Nóra (INTREN) és Geiger Tamás (JabJab Online Marketing) előadásáról, felvételről őket is visszanézhetitek Videótárunkban.

Veletek ünnepeltük a 15. születésnapunkat

Az idei év ősze egy kicsit az ünneplésre is okot adott mindannyiunknak: hiszen 15 évesek lettünk. Az IAB Hungary 2008-as megalakulásáról a már hagyománnyá vált Back2Work találkozón emlékeztünk meg tortabontással, pezsgős koccintással és éjszakába nyúló beszélgetésekkel. Nagyon jó volt titeket együtt látni, örültünk, hogy ilyen sokan eljöttetek és velünk ünnepeltétek az elmúlt 15 évet. Fotógalériánkban és videóinkban vissza is tudjátok nézni, milyen remek hangulatot kerekítettetek.

A szülinappal összekötött Back2Work rendezvényen a munkacsoportok is megtartották a már hagyománnyá vált őszi nyílt napjukat

Ezért rajzoltuk meg az elmúlt másfél évtizedre vonatkozóan saját mérföldköveinket is egy idővonalon, sé ezért indítottunk az emlékek felidézésére IAB Hungary 15 néven egy új aloldalt, amit személyes történetekből merítkező, szubjektív szakmai visszaemlékezéseken alapuló interjúkkal, körképekkel azóta is igyekszünk folyamatosan megtölteni.

Reklám a podcastben – Szakmai párbeszéd indult a hatóságokkal

Aki november 22-én ott volt a White House Irodaházba szervezett IAB-s szakmai délelőttön, az fontos, a podcastpiac jövőjére nézve meghatározó pillanatoknak lehetett tanúja. Az Audió Munkacsoport ugyanis szakmai párbeszédre hívta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot (NMHH) és a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH), hogy együtt tisztázzák, pontosan mit jelent a podcast – mint új médiatípus – jogi és üzleti szempontból, és hogy közösen tompíthassák a podcastekben elhelyezhető reklámok körüli bizonytalanságokat. Hampuch Richárd, a Betone Podcast médiacég alapítója többek között az audioszolgáltatások mögötti technológiai háttérről, dr. Kapi Anikó ügyvéd a podcastekre vonatkozó szabályok használatáról tartott elődadást, amelyek között és után a hatóságok képviselőitől lehetett kérdezni a témában.

Hampuch Richárd (Betone), Dr. Szoboszlai Izabella (GVH), Dr. Kapi Anikó (Kapi Legal – Kapi Ügyvédi Iroda) és Dr. Nyakas Levente (NMHH)

A szakmai délelőtt összegzéseként Román Balázs beszélt a munkacsoport már gondosan előkészített tervéről, amely szerint 2024 első felében egy egyértelműen, következetesen megfogalmazott jogi útmutató jelenhet meg és segítheti majd a szakmai szereplőket abban, hogy szabálykövető módon helyezhessenek el reklámokat a podcastműsorok környezetében.

Reggelizni hívtuk az influencer ügynökségeket

November 24-én az influencer marketing iparág legjelentősebb szereplőit hívtuk – IAB-tagságtól függetlenül – egy különleges szakmai reggelire. Az Influencer Munkacsoport ugyanis két új projektet nyitott ki a szakmai közönség előtt: az egyik az influencermarketing-költés médiatortába kerülése, a másik pedig egy B2C influencermarketing-kutatás megvalósítása.

Baittrok Borbála, dr. Kapi Anikó és Novák Péter

Az eseményen dr. Kapi Anikó, a munkacsoport vezetője az influencermarketing-költés médiatortába kerülésének előkészületeiről, Novák Péter, az Adex Munkacsoport vezetője az ehhez szükséges felmérés módszertanáról beszélt; Baittrok Borbála, az IAB Hungary kutatója pedig annak a fogyasztói kutatásnak a tervét mutatta be, amely hamarosan reprezentatív, átfogó adatokat szolgáltathat a magyarok influencerekhez kapcsolódó (média)fogyasztásáról.

Programmatic workshopon mutattuk be a megújult Kisokost

Az idei év utolsó workshopját programmatic témában tartottuk egy belvárosi pubban, ahol a kiadók oldalán lezajlott legfontosabb változásokról Zölei Ármin Krizsán (HOPPex), a vásárlói oldalon már bevált gyakorlatokról Csingár Zoltán (AdDIG) tartott előadást, majd piaci szereplőkkel a programmatic jelenéről és egy kicsit a jövőjéről is beszélgettünk. Az előadókat és a kerekasztal-beszélgetés résztvevőit a workshop után néhány gondolatra meg is állítottuk, Videótárunkban visszanézhető képkockákon többek között arról beszéltek, ők miért szeretik a programmaticot.

Barnóth Zoltán (Adaptive Media), Zölei Ármin Krizsán (HOPPex), Richárd Tansu Akçal (Yettel), Osipovich Marianna (Amnet – Dentsu), Semsei Balázs (Cherrisk), Csingár Zoltán (AdDIG) és Zsatkulák István (Programmatic Munkacsoport vezető)

Az eseményen mutatta be Zsatkulák István, a munkacsoport vezetője az idén megújult Programmatic Kisokost is, amelyben a legfontosabb definíciók magyarázata mellett a programmatic lényegéről, használatáról és jövőbeli szerepéről is lehet olvasni.

Oktatói Klub, zöld charta, új Szótár, a Legjobb szakdolgozat és az Év videós hirdetése

Mindeközben 19 nemzeti IAB-val együtt aláírtuk a közös fenntarthatósági kötelezettségvállalási megállapodásról szóló európai zöld chartát, a Digitális videó Munkacsoport meghirdette az Év videós hirdetése pályázatot, illetve kibővítettük, átláthatóbbá tettük és új platformra költöztettük a szakmai Szótárunkat, hogy minél inkább segíthesse a mindennapi munkátokat.

Tavasszal átadtuk a 2022-es Legjobb szakdolgozat pályázat nyerteseinek járó díjakat, és egyben ötödszörre is meghirdettük azt – a beérkezett nevezéseket a szakmai zsűrink már javában olvassa, hogy márciusban eredményt hirdethessen. Az ítészek csapata idén jelentősen kibővült: a szakmai zsűri nagyobb része ugyanis már a tavaly februárban megalakult Oktatói Klub tagjai közül került ki, amelyhez azóta is folyamatosan csatlakoznak a hazai felsőoktatási intézmények digitális marketing oktatói. Ősszel pedig először köszönhettünk az IAB közösségében egy felsőoktatási intézményt is: az International Business School rektorhelyettesével, dr. Rácz Mártonnal készített interjúnkat itt olvashatjátok.

Vas Bianka (Szegedi Tudományegyetem), a 2022-es pályázat alapszakos kategóriájának győztese és Bogáthy Edina (Debreceni Egyetem), a legjobb mesterszakos dolgozat készítője

Jelenleg 103 tagcége van a magyar IAB-nak, az általuk a különböző munkacsoportokba delegált 198* szakember a szabadidejében dolgozik azért, hogy tapasztalatával és tudásával formálja a digitális piac egy-egy területét. Köszönjük nekik, hogy ötleteikkel, gondolataikkal és a teljes digitális piac számára hasznos aktivitásukkal 2023-ban is támogatták a szervezet munkáját. Mi az idei évben is azon leszünk, hogy ezeknek az értékes gondolatoknak teret, az átadásához pedig lehetőséget teremtsünk.

*2024. január 09-i adat alapján a kilenc munkacsoportban dolgozók összlétszáma.

Kapcsolódó: